2018 Január

2018.01.06.

Január mindig az év magja. A mag nem tudja mi lesz majd belőle, egyszerűen csak van, és ebben a létezésben benne vannak az új kezdetek. Ezek a csírák kezdenek majd kihajtani, ahogy az év is kibontakozik.

Januárnak mindig a tisztaság idejének kell lennie, mert ha túl sok a megengedő szétmorzsolódás és a jelentéktelen törekvés, akkor különféle elterelő állapotokban ragadhatunk, és az év nem olyanná válik, mint amivé kibontakozhatott volna. Ahol a megosztott elme felüti a fejét, ott könnyen régi traumák félelmeiben találhatjuk ismét magunkat, azt gondolva, hogy ez most történik először, mert elfelejtjük, hogy minden, ami boldogtalanság, az a gyógyulásért van itt, és minden gyógyulás az a múlt meggyógyítása a jelenben.

Csak ha minden kapaszkodást elenged, akkor tud a mag a földbe hullani és egy új ciklust indítani, amely mindig jobb és sokkal gazdagabb az előzőnél. Azonban, ha függőségek vagy olyan elképzelések vannak, amelyek régi mintákat rejtenek, akkor az elengedés nem történik meg, és ez akadályozza a befogadást. Kétféle függőség van, amelyek akadályozzák az előrehaladásunkat. Az egyik a kapcsolódás egy sérelemből fakadó negatív múlthoz, a másik pedig valami pozitívhoz való ragaszkodás. A negatív múlt félelemben és ítélkezésben tart bennünket, ezzel elrejtve bűntudatunkat az elkülönülés miatt, ami valóban megtörténik egy áldozati helyzetben. Ha tudatalattidba láthatnál, meglátnád, hogy hol hibáztatod a másikat, megtévesztve önmagad a szerepedről mindebben. A te részed mindebben az, hogy áldozati játszmát állítasz fel. A sérelmedet használod, hogy elrejtsd a bűntudatodat, mert akarattal az elkülönülést választod és a másik hibáját, szenvedését és cselekvését használod kifogásként az elkülönülésedre.  Ez a sérelem típusú kapaszkodás egy olyan játszmát állít fel, amely olyan formában hozza elő az eredeti fájdalmat, hogy egy új felfordulás vagy trauma alakulhat ki. Azonban, ha a gyógyulásra törekszünk, egy születés bontakozhat ki ehelyett, ahogy felülmúljuk a fájdalmat, feladjuk a hibáztatást, a múltat és a jelent, megengedjük magunknak, hogy egy új kezdetre megnyíljunk egy olyan erő által, amit kívül gondolunk magunkon, de igazából bennünk van. Az ego a régi fájdalmakat keveri-kavarja, hogy önmagát fenntartsa, míg a magasabb énünk lehetőséget ad a gyógyulásra és a születésre egy olyan kagylóhéj elengedésével, amelyet védekezésre szántunk, de csak beszűkített minket. Ez a bemeszesedés a tudatunkat és az életünket is korlátozza.

A másik típusú függőség egy kompenzálás, ahol arról álmodozunk, és arra törekszünk, hogy vágyainkat illúziók táplálásán keresztül érjük el, megnyugtatva és lefedve a régi sebeinket. Ez a fajta „kapni” attitűd aztán elkülönült függetlenséghez és áldozatisághoz vezet, hiszen az emberek természetes módon visszahúzódnak ilyen elvenni akaró magatartástól. Megkíséreljük régi sebeinket leválasztani magunkról, de mindez csak hamis módon függetlenné tesz bennünket. Függetlenül attól, hogy a múlt bukkan-e fel a jelenünkben áldozatot játszva – valódi függetlenként vagy függetlenként – ami valóban áldozati, az az, hogy mindez az önfeláldozás és visszavonulás egy formája, amely megakadályozza a képességünket a befogadásra.

2018 Január az a hónap, amikor felhagyunk a múlttal, így az idei kapcsolataink nagyon gyümölcsözőek lehetnek, de csak akkor, ha a fejlődést és előrelépést keressük bennük. Így üdvözölhetjük a megfelelő kapcsolatokat, és ezen felül még a különféle jutalmak befogadásának képességét is, amely pénz, kreativitás, víziók és egyéb más bevétel formájában érkezhetnek. Ez az év a beteljesülés éve, egy kilenc éves ciklus végén. Anélkül azonban, hogy elfogadnánk természetes jutalmunkat, nincs beteljesülés. Ahol szenvedés van az életünkben, ott félünk továbblépni és ezért a félelmet választottuk, hogy legyen kifogásunk és elrejtőzzünk. Ehelyett most felhagyhatunk a függőségekkel és az irányítással, majd bizalommal megtehetjük a következő lépést. Ez az az év, amikor minden befejezetlen ügy befejezhető, és ennek eredményeként egy még kitágultabb, bőségesebb és spirituálisabb ciklust kezdhetünk majd 2019-ben, kevesebb anyagi függőséggel és több spirituális felemelkedéssel. Minél több csatlakozás és kapcsolódás van ehhez, annál kevesebb anyagi szükség lesz. 2018 paradoxona, hogy bőséges jólétet és sikert hozhat, ahogy egyre kisebb a függés az anyagi jellegű dolgoktól, így nő a kapcsolódás, ami által jobban tudunk befogadni. Ez egy boldog pénzes év, szeretetben és kalandokban bőséges kívül és belül is. A paradoxon az, hogy minél kevésbé keressük a pénzt függő módon, annál több érkezik majd hozzánk. A ragaszkodásunk a jóléthez és egyéb dolgokhoz állja útját annak, hogy befogadjuk a jólétet vagy bármi egyebet, amit szeretnénk. Vágyadat egyedül a békére, a teljességre, a beteljesülésre, gyógyulásra, a Szeretetre és az Égre irányítsd. Minden egyéb megadatik majd.

Ajánld ennek magad Januárban, mert az elköteleződésed nélkül a zűrzavar-kavalkád, amit tapasztalhatsz, úgy maga alá temet, mintha vonatszerencsétlenséget szenvednél. Ez egy összesítő év. Minden, ami befejezetlen ügyed, most előtörhet, sokkal inkább, mint bármelyik másik Januárban. Meg kell vizsgálni, hogy hol azonosulunk valami igazságunkkal, ami egyszerűen csak elrejti a régi fájdalmat; hol van a múltból fakadó bűntudatunk, és hol hiányzik belőlünk most az elköteleződés. Január soha nem a partvonalra kiállás időszaka, hogy a megosztott elméből származó félelmetes tapasztalások elől elhúzódjunk. Elköteleződés nélkül nem fogunk odaérni, ahová menni akarunk és azt a célkitűzést elérni, amit a lelkünk erre az életre kitűzött számunkra. Ebben a hónapban küldetésünk szólít bennünket. Ne nyomd el eltereléssel, zaklatottsággal. Tartsd szem előtt célodat és lépj tovább bizalommal.

Ahol problémánk van, ott megtévesztjük magunkat. Elvesztettük a bizalmunkat és félelemben vagyunk. Azonban, az elménk ereje soha nem lehet teljesen elveszett. Újból befektethetjük félelembe vagy bizalomba. Ha tudunk bízni ott, ahol veszteséget érzünk, egy (újjá)születés történik. A bizalom azt jelenti, megállíthatatlanok vagyunk. Ennek eredményeként megjelenik az élet áramlása és kibontakozása. Ha a megosztott elméjűség van jelen valami megbocsáthatatlan dolog miatt, akkor köves úton találod magad, tele konfliktusokkal. Engedd elmédet egyhegyűvé válni. Add magad át teljes egészében a küldetésednek. Légy golyó a kívánságodhoz, hogy elérd azt, ami elérhetetlennek tűnik, de ha teljes mértékben átadod magad, ez meghívja és elérhetővé teszi, hogy a Mennyország megmutathassa magát, és elhozza a csodákat. A Menny nincs korlátozva a földi törvények által. Mi hatalmasabb ajándékot adhatna, mint önmagad felülmúlásának ajándékát.

Csak te foszthatod meg magad bármitől is. Múltunkból eredő kifogásokat használunk, hogy leállítsuk magunkat és elrejtsük félelmeinket és bűntudatunkat, ezzel ápolva egonkat. Emiatt a szeretet és ön-szeretet elveszett bennünk. A kifogások sokkal fontosabbak lettek, mint küldetésünk. Ártatlanság nélkül nincs ön-szeretet, és ön-szeretet nélkül nincs ártatlanság. Ezek az elemek nélkülözhetetlenek a gyógyuláshoz. Mi fontosabb számodra, mint a boldogság kiemelkedő célja? Ha nem vagyunk boldogok, akkor van valami más fontosabb a számunkra, mint hogy boldogok legyünk. Amit értékesebbnek gondolunk, az sokkal fontosabb is lesz számunkra, mint akár az igaz szerelem, a jólét vagy az egészség. A boldogság iránti elköteleződésünk most meggyógyítja múltbéli konfliktusainkat, tudatunkat egyhegyűvé és fókuszálttá teszi, így gyorsan tudunk lépni.

 

2018

Bármilyen jelentősebb probléma az idei első kilenc hónapban régi válságot rejt. Amint ezt a veszteséget tudatosítjuk, meggyászoljuk és elengedjük, az eredmény látványos lesz. E folyamat felgyorsításának egy módja, ha egy másik személlyel való kapcsolódásra koncentrálunk. Amint kapcsolódunk velük, a veszteségek sokkal hamarabb eltávoznak. Egyesek számára ez ősi veszteségek feltárását jelentheti, de a szeretetben és örömben való másokhoz kapcsolódás által vezetve nagyon sok minden helyreállítható.

Ez az év a pénz, egészség és boldogság éve, de csak akkor, ha ezek a beteljesülés és boldogság melléktermékei. Ha a pénzhez, egészséghez és boldogsághoz való kapcsolódásra törekszünk, olyan függőségekre kényszerítjük magunkat, amelyek megakadályozzák a befogadást. Engedd, hogy az idei évedben minden a szeretetben, barátságban és megbocsátásban való kapcsolódásról szóljon. Ha megengedjük magunknak a hála érzését, mellyel mindenki felé tartozunk, könnyű évünk lesz. Engedd, hogy ez a learatás éve legyen. Égj tisztán és szenvedéllyel a benned élő szeretetlángban. Örülj mindennek. Engedjük meg magunkat megajándékozni olyan mértékben, amilyen mértékben méltónak érezzük magunkat rá. Az érdemességünk az ártatlanságunkból fakad, az Ég pedig tudja, hogy teljes mértékben ártatlanok vagyunk. Egyedül az egonk mond másat. És öntelt dolog a bűnösségünkben hinni, mikor az Ég mind ártatlannak, mind határtalanul értékesnek tekint minket. Legyen ez az év a siker és győzelem éve.

Ünnepeld magad másokban. Adjunk meg bármit magunknak, ami lehetővé teszi számunkra, hogy élvezzük az életet. Engedd el az ítélkezést és hagyd, hogy önmagad adása határtalan áldás legyen mindenki számára körülötted.

Chuck Spezzano

Fordítás forrása

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!