Önismeret, spiritualitás, tudatosság

"Ha belső világodat rendbe teszed, a külső is egyenesbe kerül." Eckhart Tolle

2016. OKtóber - Havi energetika

2016.10.20.

Számtalan jel, vezetés és kegyelem segít téged az áramlással haladni és meglovagolni az éppen felbukkanó következő hullámot.

Október az életünk új fejezeteinek, az új kezdetek elérkezésének hónapja. Addig is néhányunknak, a szeptemberben felbukkanó témák és azok intenzitása még folytatódik, amíg az utolsó megkezdettet is be nem gyógyítottuk.

Fontos lecke megtanulásának feladatát teljesíted ezzel a tanulási körrel. Aztán a tanulás egy teljesen új szintjére iskolázhatod magad, amely újító képességekkel és tulajdonságokkal ruház fel. Néhány ember számára Október a kapcsolataikban és a munkájukban való vizsgázást hozza el, továbbemelve őket ezáltal egy magasabb szintre. Az elköteleződésed szintje emelkedni fog, ahogyan kioldasz magadból minden olyan régi sérelmet, amely méltatlanságban, agresszióban vagy védekezésben tart vissza. Viszonzásul, az elfogadásod/befogadásod mértéke jelentősen megnő.

Október olyan képességeid újraépítését hozza el, amelyeket szeszélyből elhajítottál magadtól, miközben mások segítését célzó új képességeid is megszületnek. A környezetedben lévők segítség kérése az, amely inspirál arra, hogy kinyisd azon képességeid ajtaját, amelyek egyelőre még csak lehetőségek benned.

Ha megrekedtnek érzed magad, az a félelemből fakad. Ha nem tudod, hogy hogyan lépj tovább a pároddal vagy másokkal, vagy munkahelyi kapcsolataidban, azt jelenti, hogy olyan világi dolgokhoz kapcsolódtál, amelyek az egóból fakadnak, vagy a saját magad látásmódja egós. Attól félsz, hogy elvesztesz valami értékeset, ha továbblépsz. Amint felismered, hogy ha a félelemre szeretettel tekintesz, az öröm semmihez sem hasonlítható érzését tapasztalod és osztod meg másokkal is, és készségesen elengeded majd a ragaszkodásaidat.

Hatalmas lépés lesz, amikor észreveszed, hogy nem a párod, a szüleid, a világ vagy a tested az, amely okozta mindazt, ahol tartasz. A saját tudatod az, amely minden felbukkanó dolgot felhasznál a céljai érdekében. Ahogy meglátod a jelentéktelenségét és haszontalanságát annak, amiről azt gondoltad, hogy akarod, el is tudod engedni A Csodák Tanításai erőteljes szavainak kinyilatkoztatásával: “Nem kell ennek lennie” vagy “Semmi hasznom nem származik ebből”.

A bizalomra épült türelem nagyban felgyorsítja a személyes és kapcsolati fejlődésedet. Tudod, hogy a dolgok a legmegfelelőbb időben alakulnak, és minél több türelmed van - sokkal inkább, mint védekezésed-, annál közelebb vagy a tökéletes időzítéshez. Ahogy a Csodák Tanítása mondja: “Csak a végtelen türelem hoz azonnali eredményeket”.

Ebben a hónapban igazán felragyoghatsz a munkádban, csak hagyd, hogy minden a természetes útján bontakozzon ki és a tőled telhető legjobb formádat add. Számtalan jel, vezetés és kegyelem segít téged az áramlással haladni és meglovagolni az éppen felbukkanó következő hullámot. Semmi sem fogható az áramlás könnyűségéhez és selymességéhez.  A partnered és az Ég felé való önátadásod a kapcsolatodban lehetővé teszi, hogy keresztülhaladj a problémáidon, és a krónikusan visszatartó félreértéseid egyszerűen eltűnnek. A szeretet az, ami motivál arra, hogy elkülönülésed és védekezésed kagylóját áttörd, és az intimitás új szintjére lépj. Végül megmutatkozik az út, amely lehetővé teszi számodra, hogy elérd, segítsd és szeresd a partnered. Így mented meg őket saját maguktól, ahogy a kapcsolat elején kitűzted azt célul. Az ego néhány jégcsúcsa beleolvad a Szeretet Tengerébe. Ez az egyedüli segítő aspektusa a globális felmelegedésnek. Ez személyre szóló, és képessé tesz a nagyobb befogadásra, így aztán sokkal többet tudsz majd adni. Az egod feloldódik, mert a szeretetet többre értékeled. Ugyancsak eltűnnek azok a régi és ősi félreértések, amelyek a szeretetlenség, értetlenség érzésében és az akaratos cselekvésben tartanak.

Október az élvezet és játékosság hónapja. Az önmagad és partnered értékelésének egy új szintje valósítható meg. Ez új találkozáshoz vagy a meglévő partnereddel való romantika új szintjéhez vezet. Ha megnyitod a tudatodat, akkor a partnereddel való kapcsolódás új utjait fedezheted fel. Egyeseknek ez lesz az, amiért már évek óta dolgoznak, hogy elérjék.

Míg másoknak, akik egyedül vannak és krónikusan függetlenek egy mély félelem miatt, új fejezet bontakozik ki. Október a párkapcsolat és baráti kapcsolatok kezdetének ideje lehet, egy új kezdetet ígér. Ahogy foglalkozol a visszatartó problémáiddal és oldod fel őket, a kaland és szerelem új távlatai nyílnak meg előtted.

Az emberiség egy további lépést tehet az egység felé. Az egység felé, amely által elkerülhetőek a katasztrofális változások, amelyek fenyegetnek. Ez egy lépés a spirituális birodalom felé, és egy igen kedvező irányba befolyásolja a kollektív tudatalattit. Nagy adag makacs és kezelhetetlen hatalmi harc hullik el az egyenlőség és kölcsönösség erősödése által, amelyekre oly nagy szükség van a fejlődéshez. Az önátadásod ennek a folyamatnak motiváló mind a magad, mind a mások számára, így megnyílnak azok az ajtók, amelyeket következetesen magadra zártál a befogadás és a szerethetőséged előtt.

A tudatosság, mellyel céljaidra figyelsz, növekedni és erősödni fog, ezzel a teljesség és bőség új szintjeit érheted el. Egyeseknek ez a mesterré válás csodás fokozatára való előléptetés lehet.

Összességében Október egy ragyogó hónap lesz. Ha részt veszel benne, az Ég csodás ajándékait kínálja mindenki számára. Teljes szívedből akarj egy új életteliséget a kapcsolataidban és légy készen arra, hogy elengedd az egód és énképeidet, hogy mindezt megkaphasd cserébe. Engedd át magad az Ég Szeretetének és hagyd, hogy sugárzó legyél a munkádban.

Legyen egy csodálatos hónapod!

A lelked valóban felragyoghat ebben a hónapban!

Chuck Spezzano

Fordítás forrása

Köszönöm, ha like-olod vagy megosztod, ha tetszett amit olvastál:-)

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!